Sikerült végül mégis olyan hosszú lére engedni az egész agymenést, hogy szerintem már senki nem emlékszik arra, hol kezdődött, és mi is az egész mondandó célja. Úgyhogy szerintem itt az ideje röviden összefoglalni, hogy miről is volt szó. Mint egy gimnáziumi fogalmazásban, ahol a tézis-antitézis-szintézis szentháromságát alapvetően úgy értelmezte az ember, hogy először leírta, miről szólt a könyv. Majd leírta 1 mondatban mit akart mondani a szerző, majd összefoglalta, hogy miről szólt a dolgozat (arról ugyebár, hogy miről szólt a könyv). Láttam egyetemi diplomákat is hasonló szinten.
Szóval, egy executive summary azoknak, akik nem tudnak másfél oldalnál többet olvasni:
1) A "dolgozat szerzői szerint" a mai magyar politika legfőbb rákfenéje az, hogy a kormányzat, és egyáltalán a végrehajtó hatalom semmilyen szinten nincsen párbeszédre kényszerítve.
2) A döntéseket anélkül hozzák meg, hogy az érintettekkel bármilyen szinten is előzetes konzultációkat folytatnának. Ha elég nagy a felháborodás, akkor utólag hajlandóak esetleg lefolytatni néhány látszatkonzultációt kármentésként.
3) A magyar politikai kultúrában ez a képesség alapvetően hiányzik, és jelenleg a társadalomból sikerült tökéletesen kiirtani az igényt a konstruktív párbeszédre. Pontosabban aki igényli, annak nincs ereje azt kikényszeríteni.
4) Úgy gondolom, hogy ezt a gondot az okozza, hogy a kormányzat kétharmados felhatalmazással bír. Ez önmagában szükségtelenné tesz bármilyen egyeztetést, és önmagából termeli ki az arrogáns, pökhendi stílust, politikai oldaltól függetlenül.
5) A jelenlegi választási rendszer magában hordozza az aránytalan népképviseletet, semmilyen esély nincsen arra, hogy sokszínű politikai paletta legyen a parlamentben, szükségessé téve a párbeszédet a felek között. Aránytalanul felülreprezentálja a hatalom mindenkori birtokosát, ugyanis ott, ahol többféle vélemény is megjelenik, ott lehetetlenné válik az a diktatórikus kampánymenedzsment, ami az egyfordulós választások megnyeréséhez szükséges.
6) A baloldali ellenzék nagy része azt gondolja, hogy egyfajta előválasztás során ki lehetne alakítani egy összefogást, ami hatékony ellenfele lehet a Fidesznek. Ez két okból lehetetlen: nem tudnak megegyezni, ezért nem lesz mindenhol egyetlen jelölt a kormánypártival szemben. Illetve, a Jobbik mindenhol alternatíva a közös jelölttel szemben, bumm, máris nyert a kormánypárti jelölt.
7) A listás helyek alulreprezentáltak a jelenlegi választási rendszerben, márpedig a pártprefencia felmérések csak ezeket mérhetik, így minden az egyéni helyeken múlik, ott pedig bukó van a fent említett okok miatt, illetve azért mert az óriási, torz választókörzetek miatt nem lokális jelöltek indulnak, tehát itt is a pártpreferencia dönt, ott pedig a Fidesz vezet, és itt nem kap díjat a második helyezett.
Ezeket a pontokat végigolvasva, a megoldás zseniálisan egyszerű. Át kell alakítani a jelenlegi választási rendszert. A 199 helyet egész egyszerűen egy teljesen tiszta, listás választási rendszerben kell elosztani! Ennyi. A magyar politikai pártok alapvetően sokszínűek, és bár oda-vissza mozognak egyes pártok népszerűségi mutatói, alapvetően a hagyományos jobboldal, baloldal felosztást nézve kiegyensúlyozott az egyes nézetek képviselete (attól most nagyvonalúan tekintsünk el, hogy minden párt etatista felfogást követ, így az állam befolyását rossznak tekintő választók továbbra sem nagyon tudnak bárkire is szavazni).
Ha tehát a listás rendszer tükrözni tudja a parlament összetételében a választók preferenciáit, akkor kialakulhat egy olyan olvasztótégely, ahol egyszerűen a képviselők, frakciók folyamatosan kénytelenek egymással tárgyalni minden, akár feles döntés meghozatala előtt. Úgy valahogy, ahogy 1990 és 2010 között minden parlament rákényszerült erre. Valamint azzal is folyamatosan tisztában lennének azzal, hogy a háttéralkuk nem maradnak következmények nélkül, a választók akarata torzulásmentesen tükröződni fog a következő választásokon.
Hogy ez hogyan is nézne ki? A parlamentben jelenleg 199 képviselői hely van. Ezen nem érdemes változtatni, maximum 1 hellyel kibővítve 200 főssé tenni. Igen, tudom, én is tudok számolni, páros számú képviselői hely valóban azt jelenti, hogy patthelyzet alakulhat ki. Pontosan úgy, ahogy korábban is, amikor 386 fős volt az országgyűlés. Tehát 200 hely, ami annyit tesz, hogy 0,5 százalékonként egy képviselői hely jár. Ez azért elég pontosan tudja tükrözni a választók akaratát.
A technikai részletek kidolgozása persze komoly dolog, de alapvetően felvázolva ez a rendszer iszonyatosan megkönnyíteni a választások lebonyolítását, és meglepő módon a választások tisztaságát, átláthatóságát is megnövelné. Nem lenne többé ugyanis jelentősége annak, hogy ki melyik választókörben szavaz, megszűnne az átjelentkezésekkel kapcsolatos mizéria. A külföldről szavazás is sokkal egyszerűbbé válhatna.
Országosan egyféle választólapra lenne szükség, sokkal alacsonyabb nyomdai költségek, sokkal egyszerűbb lebonyolítás. Kiváló alkalom lenne arra, hogy bevessék az elektronikus szavazás lehetőségét. Ezt egész egyszerűen az Ügyfélkapus regisztrációhoz lehetne kötni. Ha a NAV rendszere meg tudja azt oldani, hogy elektronikusan be lehessen küldeni az adóbevallást, akkor egy online szavazó felület már csak nem okozhat gondot a 21.században. Dehogynem, de az más kérdés.
Természetesen az előzetes szűrés intézménye meg kell, hogy maradjon, az állíthat országos listát, aki minimum valamennyi választókörzetben minimum valamennyi aláírást össze tud gyűjteni. De ennyi. Ezt követően az adott párt közzéteszi az országos listáját, 200 névvel sorrendbe állítva és kész. Indulhat a kampány és a felelőtlen ígérgetés. De az emberek ezentúl nem fognak bedőlni Kovács II. Lajosnak, aki új uszodát ígér minden sarokra, mert Kovács II. Lajos nem helyi képviselőjelölt lesz.
A hagyományos, helyi választói szervezettel, aktivistákkal bíró pártok hátrányba kerülnek azokkal szemben, akik a közösségi felületeken okosan tudják megszólítani az embereket, de lássuk be, ez így helyénvaló. Egy rendszernek nem az urambátyám rendszert kell feléleszteni, hanem a jövőbe kell mutatnia. Így egy kisebb büdzsével, de lelkesebb, jobban látható aktivistákkal rendelkező pártnak is esélye van megszólítani az embereket.
Az egyik párt így kampányol, és szólítja meg a célközönségét, a másik úgy kampányol és éri el a saját potenciális választóit. Minden a helyére kerül. Ha nincs pénzed, de van egy iszonyatosan erős, markáns üzeneted, akkor egy mikrobusszal és 10-20 lelkes emberrel összegyűjtheted a listaállításhoz szükséges aláírásokat, és onnantól kezdve a választók döntenek. Ha meg tudod szólítani a 8 millió választópolgár 0,5 %-át, vagyis 40 ezer!!! embert, akkor máris van egy képviselői helyed a parlamentben.
Ha pedig hagyományosan erős tömegbázissal rendelkező gyűjtőpárt vagy, akkor mozgósítanod kell ezt a bázist, hogy megtartsd a szavazóidat. Ehhez pedig már nem lesz elég azt ígérni, hogy folytatjuk. Mert többé nincsenek elveszett szavazatok. 2014-ben a választók nagy része nem ment el szavazni, mert úgy érezte, hogy a szavazata nem ér semmit. És így is volt. A magasabb választói részvétel semmit nem változtatott volna, max. a Fidesz az eljén sem kapott volna kétharmadot.
Az új rendszerben viszont minden szavazat számít, és minél magasabb a választói részvétel, annál arányosabb a rendszer. Mindenki érdekelt lesz a minél magasabb választói részvételben, mert különben az ellenfél szavazóinak súlya nagyobb lesz a valósnál. Ha 40.000 ember szavaz rád, akkor az 100%-os részvételnél egy képviselői hely. 50%-os részvételnél már kettő! Ugye.hogy nem akarod, hogy a Fidesz, az MSZP, a Jobbik, vagy akit éppen utálsz, azért jusson több helyhez, mert te nem mentél el szavazni?
Nagyon fontos folyománya lenne a rendszernek az is, hogy mindenki arra szavazhat, akit tényleg kedvel. A nagy pártokon kívül egyedül az LMP rendelkezik olyan országos bázissal, ami lehetővé tette azt, hogy aki akart, rá szavazzon. De az új rendszerben a legkisebb faluban is, ha egy fiatal úgy érzi, hogy az ő érdekeit a PM képviseli, rájuk szavazhat, mert van rá lehetősége!
Ez a rendszer a nemzetiségi pártok érvényesülését is sokkal könnyebbé teszi. Érdemben ugyanis megszüntetheti a választási csalások intézményét. A cél ugyanis többé nem az egyes körzetek megnyerése, nincs a győztes mindent visz. A buszoztatás, a szavazatok megvásárlása sehová nem vezet többé, mert hiába nyer egy adott körzetben az adott párt listája, országos a lista, kiegyenlítődik, feloldódik a győzelem, végtelen anyagi erőforrások kellenek a totális győzelemhez.
Innentől kezdve ha egy roma érdekképviseleti párt elindul a választásokon, és meg tudja érdemben szólítani a potenciális bázisát, akkor azok rá is fognak szavazni, mert a szavazatuk érni is fog valamit. Sőt, az országos pártok is testreszabottan kell, hogy kampányoljanak. Meg kell szólítaniuk minden választói csoportot, megoldást kell nyújtaniuk mindenki problémájára. Vagy pedig, és ezzel körbe is értünk, nyitottnak kell mutatkozniuk arra, hogy mindenki problémáját meghallgatva, konstruktív párbeszédre hajlandóak a többi párttal.
A rendszernek látszólag számos hátulütője van, de ezeket végignézve, kiderül, hogy azért ezek nem akkora mértékűek, ami miatt az egész elképzelést ki kell dobni az ablakon. Egy részük olyan technikai jellegű kérdés, ami a konkrét választási rendszer kidolgozásánál orvosolandó, másik részük pedig a rendszer jellegéből adódó körülmény, ami nem elkerülhető, de nem is elkerülendő feltétlenül.
A legnagyobb kérdés a töredékszavazatok kérdése. A 2014-es választások legszembetűnőbb újdonsága a számos kis megélhetési párt volt, akik semmi másra nem mentek rá, mint az állami támogatásra. A kormánynak hasznosak voltak, mert tovább tördelték az ellenzéki oldalt, még inkább megnehezítve a helyzetüket. Az új rendszerben számos ilyen kis párt megjelenése estén rengeteg olyan szavazat lehet, ami elveszik, mert az adott párt nem éri el a 0,5%-kos küszöböt, nem jut be a parlamentbe.
A valóság az, hogy egy tisztán listás rendszerben nincsenek töredékszavazatok. Mert nincs hová kerüljenek. Ezek a szavazatok elvesznek. De ez nem a rendszer hibája, nem mond ellent annak a ténynek, hogy minden szavazat számít. Sőt. Minden szavazat számít, minden szavazat értékes. Ezért az ember olyan pártokra fog szavazni, akikről tudja, hogy komolyak a szándékaik.
Nem szavaz a Magyar Snapszerszövetségre, mert tudja, hogy nincs kormányprogramja. De lehet, hogy szavaz a Kétfarkú Kutya Pártra, mert tudja, hogy protest szavazatként így kerül a legjobb helyre. De sokkal valószínűbb, hogy egy olyan pártra szavaz, akiről tudja, hogy megugorja a fél százalékos küszöböt.
A következő nagy kérdés, hogy mi lesz a magyar országgyűléssel, ha van benne 30 kis párt a 3-4 nagy mellett? Komolytalanná fog válni a parlamenti munka, hiszen minden idő állandóan azzal fog elmenni, hogy a legkisebb, apró-cseprő ügyben is folyamatosan egyeztetni kell a legutolsó emberrel is. HAHÓ. Pont ez a cél! Ezt akarjuk a listás rendszerrel elérni.
Lássuk be, hogy a Fidesz, az MSZP, a Jobbik továbbra is megkerülhetetlen lesz, a kis pártok pedig saját belátásuk szerint döntenek az egyes kérdésekben. Pontosan tudva,hogyha hibáznak, akkor soha többet nem kerülhetnek az országgyűlés közelébe. A 20-25%-os bázisú nagy pártok pedig kénytelenek lesznek alkudozni egymással, ezzel szintén a párbeszédet akaró választói akaratot teljesítve be.
Tény, hogy sokkal nehezebb lesz a kormányalakítás, de ez olyan nagy baj? Lássuk be, hogy egy koalíciós kormány sokkal óvatosabban kormányoz, hiszen egy sokkal heterogénabb választói körnek kell megfelelnie. Nem fog csak úgy bevezetni egy ultimátumszerű törvényt, mert lehet, hogy másnap már nem kormányoz többé. A magyarokban az MSZP-SZDSZ koalíció rémálomként él, csak arra emlékeznek, hogy egy tömegbázis nélküli kispárt zsarolta a nagyobbikat.
Pedig volt az SZDSZ-nek bázisa, Budapest. Csak éppen sikeresen erodálta maga alatt. Egy listás rendszerben egy ilyen viselkedés sokkal hamarabb visszaüt, nem lesz a rendszerben egy olyan tehetetlenség, ami egy sikertelen ciklus után még mindig lehetőséget ad a következőre, mert az emberek egyszerűen még nem álltak rá arra, hogy máshová ikszeljenek.
Úgyhogy én úgy gondolom, hogy a magyar választási rendszer átalakítás egy tisztán lista alapú rendszerré sokkal tisztábbá, átláthatóbbá és egyszerűbbé tenné a választásokat, és olyan országgyűlést és koalíciós kormányokat eredményezne, ahol a felek a folyamatos párbeszédre lennének kényszerítve.
A következő részekben pedig megnézzük azt, hogyan lehetne azt mégis elérni, hogy a választási rendszer átalakuljon, és mégis miért mennének bele ebbe a jelenlegi rendszer haszonélvezői.
...
Ebben a hosszú eszmefuttatásban arra akarunk fényt deríteni, hogy hogyan tudnánk a magyar politikai rendszert arra kényszeríteni, hogy meghonosítsa a konstruktív párbeszéden alapuló kormányzást. Az előző részeket itt találod:
1. rész, mi is a gond egyáltalán?
