Az előző poszt végén feltett kérdés megoldása tulajdonképpen egy mondatban összefoglalható. Valójában már össze is foglaltam. A mindenkori hatalmat rá kell kényszeríteni arra, hogy minden olyan döntést megfelelő súlyú társadalmi párbeszéd előzzön meg, ami az adott döntéshez illik. És természetesen olyan komplexitású is. Ne keverjük ezt össze a különböző demokráciafelfogásokkal, meg azzal, hogy hozzá nem értő emberek minek döntsenek olyan kérdésekben, mert nem erről van szó.
Ez így elég nyakatekerten hangzik, nézzünk példát arra, hogy ez a valóságban hogyan is működhetne. Az egyszerűség kedvéért nézzünk olyan esetet, ami felkavarta az emberek érzékeny lelkét az elmúlt években, vegyük át, hogyan működött volna ez egy egészséges, a konstruktív párbeszéden alapuló társadalomban.
Arról nem kell megkérdezni a lakosságot, hogy Pakson nyomottvizes reaktor épüljön-e, vagy akár milyen hiper-szuper negyedik generációs blokk, francia, vagy orosz technológiával (igen, a látszanak megfelelően fogalmam sincs az atomtechnológiáról, éppen erre akarok rámutatni is). Mert azt nem Marika néni dolga eldönteni. Arról sem csak úgy megkérdezzük a lakosságot, hogy szeretne-e atomerőműveket vagy nem. A magyar társadalom nagy többsége egyébként szeretne, és nem biztos, hogy ez a mélyzöldek szerint a félrevezető kommunikáció eredménye.
Nem. A konstruktív párbeszéd annyit tesz, hogy szépen sorban haladunk. Tájékoztatjuk a lakosságot arról, hogy bizony a paksi blokkok 10-15 év múlva leállnak, és atomerőművet nem lehet két perc alatt felhúzni, ezért előre el kell rajta gondolkozni. Bevonjuk a különböző szakmai szervezeteket, és pro és kontra meghallgatjuk az érveiket. Meghallgatjuk a hőbörgőket is, de akinek nincsenek érvei, az szépen félreáll. Persze ez alapvetően feltételezi, hogy olyan emberek vannak a megfelelő pozíciókban, akik értenek is a dolgokhoz. A kanadai miniszterelnök például megmutatta, hogy ha elmegy felavatni egy technológiai intézetet, akkor válaszolni is tud az azzal kapcsolatos kérdésekre, legyen az a kvantumszámítógép működése.
Magyarországon vajon mekkora hitele van a tudós emberek között Németh Szilárdnak? Mert lehet, hogy holnap már ő fogja bőszen magyarázni azt, hogy miért van szükség Paks 2-re. Mert. Csak. Kupak. Ááá, kit akarok becsapni, Németh Szilárdnak valószínűleg még Kósa Lajos előtt sincsen hitele. És azért ez a két bohóc áll ki komoly arccal tájékoztatni a lakosságot olyan dolgokról, amit még kiejteni sem tudnak, mert komoly ember nem adja az arcát ahhoz, amit ultimátumként fel kell olvasni és kész. Hiába gondolja azt, hogy Paks2-re szükség van, inkább összepakol és elmegy Londonba atomtudósnak. Real story, bro.
És ez itt a nagy baj. Mert a kérdés már nem arról szól, hogy Paks2-re szükség van-e. A kérdés azzá torzult, hogy miért az oroszok építik meg titkos tárgyalások eredményeképpen. És Paks2 így nem épülhet meg. Tehát azzal, hogy nem folytatódott le a konstruktív párbeszéd, azzal tökéletesen sikerült félrevinni az egész kérdést, és a vége ennek is egy elbaszott, félkész, veszteséghalmaz lesz. Mint Bős-Nagymaros. Azt is sikerült jól lekommunikálni, csak azt felejtették el, hogy lehet, hogy a lakosság nagy részét zavarja, hogy eltűnik a Dunakanyar.
A konstruktív párbeszéd hiányának legnagyobb vesztesége az, hogy mai magyar vezetésben elvétve akadnak szakpolitikusok. Mert már nincsen rájuk szükség. Mert ha nem kell párbeszélni, akkor miért kellene valaki, aki ért hozzá? Ott van Németh Szilárd, Kósa Lajos, és ha nagyon kell, akkor Simon L. László. Nem kell ide minisztérium, elég ha van propagandabizottság kommunikációs minisztérium, és kommunikáció. Nem kell érvelni, csak kommunikálni.
Most már nagyon a bögyében lehetek minden Fidesz szavazónak, pedig nem az ő konzervatív világnézeti, keresztény-konzervatív értékrendi, világnézeti pártjukat akarom bemószerolni. Egyszerűen csak a rendszerváltást követően ez az első kormány, amelyik lehetőséget kapott arra, hogy visszaéljen a kapott felhatalmazással, és kiirtsa a magyar néplélektől amúgy is idegen konstruktív párbeszédet a politikából.
Ha Gyurcsány Ferenc esélyt kapott volna rá, ugyanezt a vonalat tolta volna végig. Sólyom László sértődötten nézett volna, lehet, hogy ne lett volna bedarálva a magánnyugdíjpénztári vagyon, meg az Alkotmánybíróság, de azért ne legyenek naiv elképzeléseink arról, hogy az ország válságból való kirángatására ő is megtett volna mindent. És nem kérdezett volna meg senkit.
Erre nem a szociális népszavazás a jó példa, hanem a kettős állampolgárságról szóló. Mert a mostani kettős állampolgáros megoldás nem jó dolog, de azért negyedvérig székelyként gyakran éreztem én is késztetést arra, hogy megforgassam a kést abban a büdös bunkóban, aki lerománozta a székely családtagjaimat. Demagógiáért, xenofóbiáért senkinek nem kell a szomszédba menni, na.
A baj csak az, hogy közben felnőtt egy generáció, akik ezt a konstruktív párbeszéd dolgot igényelnék. Nem az érdekli őket, hogy mit baszott el megint az Orbán, meg a Gyurcsány, hanem az, hogy hogyan lehetne jobban csinálni. Mert ezt látták a tévében, ezt olvasták az interneten, ráadásul beszélnek idegen nyelveket is, így hozzájutnak az információkhoz "nem ellenőrzött" forrásokból is. Társadalomtudományi diplomájuk van, ezért alapvetően azt tanulták, hogy a társadalom nem egy állandó képződmény, hanem folyamatosan változik, sőt a mi dolgunk az, hogy a nekünk nem tetsző szabályait megkérdőjelezve megváltoztassuk azokat. Sejthető már, hogy miért böki a társadalomtudományi képzés (pl. közgazdasági) egy olyan kormányzat csőrét, aki nem akar párbeszédet?
Na de akkor mi a teendő? Van egy rendkívül erős felhatalmazással bíró kormányzat, van egy szétaprózott ellenzék, és van a választópolgároknak több mint a fele, aki szerint a legütőképesebb politikai alakulat az EGYIK SEM. Az ellenzék szerint mostanában az előválasztás a legmenőbb dolog, mert Amerikában is ugye éppen milyen jól sül el a dolog. Donald Trump for President! Nem tudom feltűnt-e nekik, hogy odaát egy párton belül tartanak előválasztásokat. Alapítsanak először egy közös pártot, a "Szeretném Orbán Viktort leváltani, más ötletem nincs" pártot, aztán tarthatnak előválasztást.
Aztán ha megtartották az előválasztást, akkor már nincs is más dolguk, mint minden egyéni körzetben olyan képviselőt állítani, aki legyőzi a kormánypárti jelöltet. És akkor el is érkeztünk oda, hogy miért omlik össze ez az elképzelés gyorsabban, mint az internetadó ötlete. Mert baromság. Mert attól, hogy a PM, az együtt, a DK meg az MSZP megegyezik abban, hogy közös jelöltet állítanak, attól még a Jobbik, akit nem fognak bevenni a buliba, meg az LMP, aki csakazértis megsértődik azon, hogy a nap keleten kel föl, saját jelöltet fog állítani és annyi.
Úgyhogy gyerekek, nem ez a megoldás. Mára bezárt Miki mókatára, de ha velünk maradtok, holnap mesélek arról, hogy sok lúd disznót győz, és miért okosabb hét kecskegida a gonosz farkasnál. Maradjatok velünk, jó éjt! Annyit azért elárulok, hogy az EGYIK SEM pártalakulat létrehozása és a szavazólapon az utolsó helyen való feltüntetése lehet, hogy bejönne, de nem ez az ötlet lényege :D
Ebben a hosszú eszmefuttatásban arra akarunk fényt deríteni, hogy hogyan tudnánk a magyar politikai rendszert arra kényszeríteni, hogy meghonosítsa a konstruktív párbeszéden alapuló kormányzást. Az előző részt itt találod:
